A siker építeni és rombolni ugyanúgy tud

Előrehaladni az élet számos területén nagyon jó dolog, de mindennek van egy mértéke, amit érdemes megtartani. A siker az a varázsszó, ami felé mindenki törekszik. Vannak ugyanakkor olyan emberek, akiknek ez az előrejutás iránti vágyuk teljesen zsigerből jön. Erre az útra rálépni ugyanakkor nagyon veszélyes is lehet. A maximalizmus első szinten eljuttathat a csúcsra, de utána rövid időn belül tönkre is tud tenni. Kétféle lehetőség van. Az egyik, hogy mindenben, amit csak csinálunk a perfektcionizmusra törekszünk, a másik pedig az, amikor egyetlen dologban vágyott a siker és ennek hátrányára mindent elhanyagolunk. Kicsit mélyebben belenézve ezekbe a képletekbe és előrevetítve a kijelölt utat gyorsan észrevehető, miszerint a vége csakis összeomlás lehet ennek a történetnek. Ha állandóan csak fel- és feltörekszünk, akkor mindent szétrombolunk magunk körül, ami alól nem kivételek a kapcsolataink, ahogyan az egészségünk sem. Mi lehet akkor a megoldás?

A siker megfékezése elengedhetetlen, viszont már önmagában ugyanúgy komoly eredményt jelent. Tanuljuk meg mi használni a sikert és ne váljunk annak a rabszolgájával. Tűzzünk ki egy elérhető célt. Hajtsunk azért, de amikor elérjük, akkor ne akarjunk máris még magasabbra jutni, hanem igyekezzünk élvezni az eredményt. Alakítsunk ki egy olyan életvitelt, amiben jól érezzük magunkat. Lássuk be, hogy a még többet akarás az egyáltalán nem válik a hasznunkra. Nem azért vagyunk, hogy a siker után loholjunk és mások elismerése szerint rendezzük be az életünket, hanem a személyes elégedettség elérése lehet a kulcs.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük