Sajnos sok ember napjait megnehezíti manapság ez a rendkívül kellemetlen és veszélyes fertőző betegség. A Covid hajhullás, fáradékonyság és rossz közérzet okozója is lehet, a magas láz mellett. A felépülést követően sokan tapasztalnak a természetesnél nagyobb mértékű hajritkulást. Ez a jelenség szerencsére visszafordítható, vagyis csupán átmeneti. Általában a gyógyulást követően 2-3 hónapon belül jelentkezik. Leginkább a folyamatos ágyban fekvés, a fogyás, az oxigénhiány, valamint az erős gyógyszerek felelősek érte. A szakemberek alátámasztják azt, hogy a vírus az ideg- és a keringési rendszert is megtámadja.
Ennek következtében, a Covid hajhullás később felléphet, mint szövődmény. A gyógyultak 20-30 %-át érinti. Magától is elmúlik néhány hónap alatt, azonban a mielőbbi gyógyulás érdekében mindent meg kell tenni, hiszen a hosszantartó kellemetlenség egyes embereknél komoly pszichés problémákhoz vezethet. Célszerű a hajnövekedést elősegítő ásványi anyagok és vitaminok pótlása. Covid hajhullás ellen a patikákban többféle készítmény kapható. A Varga cseppek erre a célra tökéletesen megfelelnek. A több mint 20 féle gyógynövény kivonat rendkívül gazdag aminosavakban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban és vitaminokban. A Covid hajhullás ezzel a készítménnyel hamarabb orvosolható.
Tudatos hajápolás napjainkban
A frizura meghatározója lehet a mindennapi megjelenésnek. A tudatos hajápolás kiemelt fontosságú, hiszen a dús és fénylő hajkorona óriási önbizalmat adhat. Ha azt veszi észre, hogy a megszokottnál több hajszál landol a mosdóban, akkor a szervezetben valami nem megfelelően működik. Ennek a problémának az okát mihamarabb ki kell deríteni. Néhány egyszerű szabály betartásával sokat tehet azért, hogy a hajszálak egészségesek legyenek és kellőképpen növekedjenek. A tudatos hajápolás a rendszeres mosással kezdődik. Heti 2 alkalommal, persze minőségi samponnal ajánlott. Nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is táplálni kell a szálakat, ezért elmaradhatatlan az egészséges étkezés.
A bőséges folyadékbevitel is lényeges szempont. A kollagén nagymértékben javítja a haj szerkezetét, emellett a körmöket is erősíti és a bőrre szintén jó hatással van. A tudatos hajápolás egyik fontos része, tehát ennek a pótlása. Célszerű alacsony hőmérsékletű levegővel szárítani a hajat. A mosás után a hajvégápoló használatáról se feledkezzen el! A végeket 2-3 havonta kicsit vissza kell vágni. Figyeljen arra, hogy a hajgumi vagy csat ne legyen szoros. A tudatos hajápolás nagyon fontos és ami az egészben a legjobb, hogy nem kerül sokba.